A fegyverneki gőz- és hengermalom
Története: “1860-ban épült ipari épület, az akkori élő Tisza partjára. A gőzfűrész üzem a Tiszán jött rönkfát dolgozta fel, míg a malomban őrölt liszt országos hírű volt.
1938-ban kiégett, majd helyreállítás után a II. világháború alatt ismét kiégett. 1956-ban átkötő vasakkal erősítették meg a falakat és az épületet termény tárolására használták. A többszöri kiégés és a terménytárolás a falakat erősen megviselte, ezért állószékeket építettek a falak teherviselésének kiváltására, a födémterhek felvételére. 1963-ban leállították, azóta nem üzemel. Állaga elhanyagolt, a berendezést kiszerelték.” (idézet innen)
A képek 2015. március 7-én készültek (miután feltankoltunk 😉 ):

Álmaimban stílusos szálló…

Beszakadt tetővel is impozáns…
2004 óta helyi védelem alatt áll.
… s milyen jó, hogy újrarendezem űrtelenségeimet! 🙂
Így, hogy újra foglalkozom a malom történetével, számomra új információba futottam (persze a lentebb idézett cikk is 8 hónapos! – úgy látszik, nem árt az utánkövetés… nem ez az egyetlen korábban fotózott épületem, ami mára felújítás előtt áll.)
Az ötletet nem tőlem “lopták” (én szállodának képzeltem el már 2015 júniusában 😉 ), de talán életszerűbb is 😉 :
“Fegyvernek Város Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy döntött, hogy megérdemelné az impozáns épület, hogy újra eredeti fényében tündököljön. Igaz, már nem malomként, hanem közösségi térként funkcionál majd.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: