2015. április 7-én igencsak űrtelen volt ez a sziget a törökszentmiklósi Csónakázó-tó közepén, és nem csupán a hűvös idő miatt. Vadregényes bája gyerekkori emlékeket idézett. Főleg téli, jégen-csúszkálósakat (és nem csupán a hűvös idő miatt) – csónakázni már 25 évvel ezelőtt sem lehetett. Ettől persze még titokzatosabb volt a hely nekem, aki imádta Arthur Ransome regényeit 😉
A strand területéről a szigetre átvezető rozsdás kis híd.
Majdnem napra pontosan 2 évvel később, 2017. április 5-én ugyanez a sziget:
Ahogy a strandot egy éve, úgy a csónakázó-tavat is “felújították”. A medrét kikotorták, a szigeten az elöregedett (?) fákat kivágták, újakat telepítettek. Nyáron már lehetett csónakázni is.
Persze a sziget, így fák nélkül, nem ér sokat… helikopter-leszállónak elmegy… remélem, gyorsan nőnek az új csemeték, és nem katonás sorban telepítették őket (közelebbről nem néztük meg).
Édesanyám emléke, hogy egyik nővérével és annak barátnőivel, amikor csónakáztak (Anya 10 éves lehetett), a sziget víz fölé hajló fáinak lombjai alatt hűsöltek… Szerelmespároknak igazán jó búvóhely lehetett 😉 Erre jól láthatóan még várhatunk, addig marad a napon leégés barnulás.
‘Fecskék és Fruskák’ regényekkel beoltott szívemnek keser-édes változás…